2017. április 30., vasárnap

MIT és Fidelitas találkozó Budapesten

 


 
A héten a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) vezetői és képviselői Budapesten tartózkodnak, ebből az alkalomból június 3-án, csütörtökön Sándor Krisztina elnök, valamint Bozsó Imre Lehel és Vadász-Szatmári Huba alelnökök a Képviselői Irodaházban találkoztak a Fidelitas elnökével. A megbeszélésen alapvetően az elkövetkező időszak közös programjai kerültek terítékre. A küldöttség arról is tájékoztatta Ágh Pétert, a Fidelitas elnökét, hogy az erdélyi magyar fiatalok számára ifjúsági koncepciót alkotnak, melynek sikeres előkészítéséhez a Fidelitas is felajánlotta szakmai segítségét. Szó volt arról is, hogy a magyar kormány megbízásából a nyáron elkezdődik a MOZAIK kutatás. Ebben a kisebbségben élő magyar fiatalok életlehetőségeit mérik fel a szakemberek.
 
A megbeszélésen szó esett a MIT nyári rendezvényeiről, amelyekre a két szervezet együttműködése apropóján is elvárjuk a magyarországi partnereinket. A MIT társszervezője a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) rendezvénynek, melyre szeretettel várjuk a Fidelitas képviselőit is, akik jelezték, hogy nagy örömmel vesznek részt a szabadegyetemen. A két szervezet elnöksége egyeztetett a Lakiteleken (Magyarország) szeptember elején tartandó MIT – Határtalanul táborról is, amelyre természetesen a Fidelitas is szeretettel várjuk.

A megbeszélésen részt vett Rónaszéki Nóra, a Békés Megyei Fidelitas elnöke is, akivel a határmenti együttműködés lehetőségeiről egyeztetettünk.
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2011-06-04