2017. július 21., péntek

Nemzetpolitikai összejövetelen vett részt a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT)

 
 
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) 2011. május 20–22. között tartotta a Kárpát-medencei Nemzetpolitikai jamboree nevű rendezvényét Debrecenben, melyen részt vett a felvidéki Via Nova ifjúsági szervezet, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), illetve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ifjúsági szervezete is.
 
A konferencia a www.gyerehaza.org honlap bemutatásával kezdődött péntek délután, amely soránGaal Gergelyelnökhelyettes vázolta a program elsődleges céljait, az eddig elért eredményeket, további lehetőségeket. Orbán Viktor szavait idézve a program célja a következőképpen foglalható össze: „Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk. Biztosítani kell számukra a tanulás, munkavállalás, otthonteremtés és családalapítás lehetőségét.”
 
A szombati nap focibajnoksággal és városlátogatással kezdődött melyet egy kerekasztal-beszélgetés követett. Ennek keretében bemutatkozott az IKSZ Nemzetpolitikai Munkacsoportja. Stágel Bencze elnök és Kocsis Dániel munkacsoport vezető ismertetője után mindegyik jelenlévő ifjúsági szervezett bemutatta saját szervezetét, fontosabb programjait és a jövendőbeli esetleges közös projekteket.     
 
A délután további részében Répás Zsuzsanna (nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár) és Wetzel Tamás (az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos) tartottak előadást. Répás Zsuzsanna röviden áttekintette a rendszerváltás utáni évek utáni különböző kormányok által folytatott nemzetpolitikáját, ismertette a jelenlegi helyzetet és a jövőbeli célokat. Felvezetőjéből megtudhattuk, hogy számos olyan tabut sikerült megdönteni az elmúlt több, mint 20 évben, amelyek lehetővé tették az egyszerűsített honosítási eljárást vagy a magyar kulturális autonómiát Szerbiában. Wetzel Tamás ismertette az egyszerűsített honosítási eljárás kidolgozásának lépéseit, szót ejtett a szükséges intézkedésekről, többek közt a Demokrácia Központok fontosságáról. Örömmel értesülhettünk arról, hogy továbbra is hetente 4000–5000 állampolgársági kérvényt nyújtanak be. A két felvezető után kérdésekre válaszoltak a meghívottak, amelyek az ifjúságpolitikára, nemzetpolitikára és az egyszerűsített honosítási eljárásra irányultak.
 
A tartalmas eszmecserét táncház követte, ahol a kötetlen beszélgetés és ismerkedés késő éjjelig folytatódott.
 
Vasárnap a debreceni Kerekestelepi Református templom vendégei lehettünk, ahol az egység jegyében ökumenikus istentiszteleten vettünk részt. Ezt követően megebédeltünk és egy kis fürdőzés után újabb tervek és barátságok tudatában indultunk hazafele.
 
MIT Sajtóiroda (Józsa István Örs)
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2011-05-23