2017. június 22., csütörtök

Stratégiázó hétvégére gyűltek össze az ifjúsági vezetők

 
Az elmúlt hétvégén Algyógyon, a Keresztyén Ifjúsági Központban gyűltek össze a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezeteinek vezetői, valamint központi munkatársai. A találkozó célja a MIT rövid- és középtávú céljainak, jelenlegi helyzetének, programjainak áttekintése és további tervezés volt. A hétvégi tervezgetésen így részt vettek az országos tagszervezetek – az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) – vezetői és munkatársai.
A péntek délutáni érkezés után a 22 fős csapat hangulatos beszélgetéssel indította a közösen eltöltendő hétvégét. Ennek keretében elsősorban a MIT időszerű teendőiről, programjairól beszélgettek, illetve új ötletekkel, elképzelésekkel frissítették azokat.
A szombati nap folyamán részletesen átvették a MIT különböző működési területeit. A szervezeti elemzés alapján új ötletek születtek az ernyőszervezet további életére vonatkozóan. Ennek során felmerült az ötlet, hogy a MIT-hez korábban és jelenleg is kötődő személyek, volt ifjúsági vezetők számára létrehozzák a MIT baráti társaságát. Ezáltal mindazon személyek, akik már nem rendelkeznek tagszervezeti háttérrel, kapcsolódási felületet találhatnak a MIT felé, mely csak országos ifjúsági szervezeteket tömöríthet, és egyéni, közvetlen tagságra nincs lehetőség. A baráti társasághoz csatlakozhat bárki, aki a MIT céljaival egyetért, és erkölcsi vagy anyagi segítséget nyújthat az ernyőszervezetnek.
Az algyógyi hétvégén úgy döntöttek a jelenlevők, hogy újra megszerveznek egy székelyföldi biciklis körutat, az öt évvel ezelőtt szervezett, népszerű Tekerj rá! túra mintájára, további közösségi célokra való figyelemfelkeltéssel. Az akcióra valószínűleg szeptember elején kerül sor.
Az immár ötödször megszervezésre kerülő Adj, király, katonát! csoportos vetélkedő az általános iskolások számára idén olyan nagyszámú érdeklődőt vonzott, hogy 44 helyszínen szervezik meg Erdély-szerte, összesen mintegy 2500 gyermek számára a helyi elődöntőket. A MIT e családszemléletet erősítő vetélkedőt kárpát-medencei szintűre kívánja kiterjeszteni, a megfelelő, a teljes régiót képviselő Magyar Ifjúsági Konferencia által.
A stratégiai tervezés során a fentiek mellett természetesen szóba került a MIT által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), a tagszervezetek jobb bekapcsolódási lehetőségének felajánlásával. Ugyanígy beszéltünk a korábban két alkalommal is megszervezett Civilsuli konferencia-sorozatról, valamint további, általános fejlesztési lehetőségekről.
A találkozó során a tervezgetés mellett jutott idő az algyógyi körtemplom megtekintésére, kötetlen, hajnalba nyúló beszélgetésekre és fürdőzésre is.
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2011-01-18