2017. június 28., szerda

Folytatódik az Adj, király, katonát! vetélkedő

A magyar nemzet gyarapodása mindannyiunk közös ügye. A magyar közösség rohamosan fogy nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. Ennek oka – az elköltözések, vegyes házasságok mellett – a gyermekvállalási kedv hiánya. Az Áldás, népesség mozgalom ezen a szemléletmódon kíván változtatni. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott pár évvel ezelőtt a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) is.
 
A MIT 2007-ben első ízben szervezte meg az Adj, király, katonát! vetélkedő-sorozatot, amely nagy sikernek örvendett úgy a pedagógusok, mint a gyerekek körében. A vetélkedő népszerűsége évről évre nő, legutóbb a résztvevők létszáma már az ezret is meghaladta. E vetélkedő célja a fiatalok körében a család szerepének és a gyermekvállalás felelősségének hangsúlyozása, valamint egy egészséges nemzettudat kialakítása.
 
A verseny a IV–VIII. osztályos tanulókat célozza meg. Az említett korosztály (10–15 évesek) képezi azt a réteget, mely a kamaszkor küszöbén még alakítható élet- és világszemléletet feltételez.
 
A vetélkedő menete a következő:
A bejelentkezések után minden gyerek kap egy szöveggyűjteményt, amelyben különféle irodalmi művek: mesék, versek, verses mesék stb. szerepelnek. A füzet tartalmának elolvasása után kerül sor a helyi vetélkedőkre. A vetélkedőn a gyerekek csoportokban versenyeznek. A csoportok a vetélkedő napján véletlenszerűen alakulnak meg. Így a jelentkezés egyénileg történik. A helyi szakaszok nyertes csoportjai továbbjutnak az országos döntőre. A döntőre ugyanabból a füzetből kell készülni, még alaposabban, még komolyabban.
 
A helyi vetélkedőn jó eredményeket elérő versenyzők könyv és egyéb jutalmakat kapnak, az országos döntőn résztvevő gyerekek egy nyári, Székelyföldön megszervezett táborban vehetnek részt. A táborozások mellett természetesen más jutalmakban is részesülnek. Az eddigi visszajelzésekből kiderült, hogy már az élmény és a hangulat miatt is szeretnek részt venni a gyermekek a vetélkedőn, mely módszereiben és kivitelezésében eltér a megszokott iskolai versenyektől. Célunk elsősorban a jó hangulat biztosítása, illetve az, hogy a gyerekek tágabb látókörrel, szép élményekkel térjenek haza.
 
Az eddigi visszajelzések alapján ebben az évben Baróton, Borszéken, Csíkszeredában, Dicsőszentmártonban, Homoródszentpálon, Kézdivásárhelyen, Kolozsváron, Maksán, Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Nagybányán, Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron, Székelyhídon, illetve Szilágysomlyón szervezik meg a helyi vetélkedőt. Ez a lista folyamatosan bővül. Ha valaki kedvet kap tanárként, lelkészként, civil szervezetben dolgozóként, polgármesterként vagy egyszerűen népünk jövője iránt elkötelezett emberként a vetélkedő szervezésére, akkor vegye fel a kapcsolatot Bardócz Csabával a bardoczesamit@yahoo.com címen vagy a 0742-871575-ös telefonszámon. Ha valaki a IV–VIII. osztályosok közül szeretne bekapcsolódni a vetélkedő-sorozatba, akkor is az előbbi címre írjon vagy hívjon, és eligazítást kap arról, hogy hogyan tud bekapcsolódni a településéhez legközelebb eső helyi vetélkedőbe.
 
Jelentkezni 2010. november 5-ig lehet.
 

Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2010-10-20