2017. április 28., péntek

Negyedik és egyben utolsó Adj, király, katonát! elődöntő Baróton

     Baróton zajlott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett, idén nyolcadik alkalommal induló Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő negyedik regionális döntője. A rendezvényre a Gaál Mózes Általános Iskolában került sor, ahol 14 csapat versenyzett a döntőbe való jutásért.
     A helyszínre érkező résztvevőket, kísérőtanárokat és szülőket a MIT és az Erdélyi Magyar Ifjak baróti szervezetének csapata fogadta. A MIT részéről Fancsali Barna elnök köszöntötte az versenyzőket, valamint Fülöp Júlia, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke.
    A diákok felkészültségét, valamint ügyességét három zsűri is pontozta, akiket Bardócz Csaba programfelelős mutatott be: Cseresznyés Szilamér (a Transylmania együttes alapító tagja), Keserű Sándor (történelemtanár) Komporály Viktor (vállalkozó).
    A zsűri bemutatkozása után a Transylmania zenekar egy dallal kedveskedett az egybegyűlteknek, amelynek mondanivalója megegyezik az Adj, király, katonát! vetélkedő sorozat értékrendjével.
   A rövid kis „koncert” után indulhatott a verseny, amelyen minden családnak kilenc próbát kiállva kellett „megvédeniük országukat és felvidítaniuk a királyt”. A szöveggyűjtemény meséire alapozó feladatok elsősorban kreativitást, csapatmunkát igénylő próbák voltak. A próbák gördülékeny levezetését, valamint a vetélkedő vidám hangulatát a lelkes műsorvezető csapat, valamint a felkészítő tanárokból, kísérőkből, érdeklődőkből álló közönség biztosította.
   A vetélkedő során úgy a tudást, mint az ügyességet is pontozta a zsűri, számos próba ,valamint az egyénileg kitöltött feladatsor épült a mesefüzet anyagára. Az április 26-i kolozsvári MindentEldöntőre az első díjban részesült csapat jutott tovább, valamint az első tíz személy, aki a legmagasabb pontszámot érte el az egyéni írásbeli teszten.

Az Adj, király, katonát! baróti elődöntőjének díjazottai:

I.hely: Aybars csapat: Dezső Orsolya (Csernáton), Kovács László (Sepsiszentgyörgy), Elekes Melinda (Etéd)
II.hely: A szövetség csapat: Farkas Nimród (Szörcse), Marosi Norbert (Kányád), Szőke Kálmán (Vargyas)
III.hely: Kék ló fia csapat: Simó-Nagy Anna (Sepsiszentgyörgy), Zoltáni István (Kányád), Fülöp Barbara (Csernáton)

Az írásbeli teszten a legjobban teljesítő tíz személy jutott tovább a döntőre:

Sófalvi Júlia (Etéd)
Fülöp Barbara (Csernáton)
Székely Bernadett (Homoródszentpál)
Elekes Melinda (Etéd)
Jenei Melánia (Etéd)
Rácz Adrienn (Homoródszentpál)
Gábor Anita Anasztázia (Etéd)
György-Háromszéki Karola (Torja)
Szőke Kálmán (Vargyas)
Boros Andrea (Csíkkozmás)

Köszönet az Erdélyi Magyar Ifjak lelkes csapatának a szervezésben és kivitelezésben nyújtott segítségért. A rendezvényt támogatta a Bethlen Gábor Alap.

Barót,

2014.03.29


MIT-sajtóiroda

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.761589077194034.1073741849.169703746382573&type=3

Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2014-04-01