2017. június 22., csütörtök

Lezajlott a Közéleti Vándortábor első képzése

A hétvége a civil szféra, a szervezetépítés, szervezeti kommunikáció és emberi erőforrás menedzsment témakörök mentén csoportosult.

Meghívottak között szerepet kapott Szabó László unitárius lelkész, az Erdély Mentőcsoport képviselője, aki a civil és ifjúsági szervezetek általános felépítéséről tartott előadást, továbbá bemutatta a mentőcsoport munkáját.
 
Tőkés Gyöngyvér egyetemi adjunktus (EMTE) a szervezet-menedzsment és szervezeti kultúra témakörben tartott előadást. Rávilágított a szervezetvezetők és a tagok közötti folyamatos kapcsolat és információcsere fontosságára.
 
Szombat délután egy kerekasztal beszélgetésre került sor, Sándor Krisztina az EMNT ügyvezető elnöke valamint Sorbán Attila Örs az EMI alelnöke a szervezeti kultúráról, szervezet felépítésről tájékoztatta a fiatalokat.
 
Az emberi erőforrás menedzsmentről (HR) Hanz Helga az Emerson Process Managment képviselőjétől tudhattak meg részleteket a jelenlévők. A felvezetőből kiderült, hogy az emberek toborzása után nagyon fontos olyan stratégiát kidolgoznunk, amivel meg is tudjuk tartani őket.
A résztvevők összességében eredményesnek tartották a hétvégi képzést. A szakmaiság mellett többen kiemelték a csoportdinamikai játékok fontosságát a csapatépítés szempontjából.
A képzés következő állomása március 2-4. között lesz, témái: kommunikáció, médiakapcsolatok és közönségkapcsolatok.
 
MIT-sajtóiroda
 
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2013-01-22